A Sarokkő Szabadidős, Kulturális és Sportegyesület
hivatalos honlapja



A túra új rajtja a Gazdagréti Szent Angyalok Templom Plébániájának belső autóparkolója. A nagy kapunál megyünk be a parkolóhoz, és ennek a túlsó végénél parkoló autónál leszünk. Az eddig át nem vett 2020-as Budapest Kupák átvehetők itt.

A teljesítménytúránk egyéni túraként teljesíthető az alábbiak alapján:

Sportegyesületünk az egyéni szabadtéri sportok gyakorlásának elősegítése, támogatása, és a túrázó, teljesítménytúrázó közösség fizikai és mentális egészségének védelme, és megtartása érdekében a hatályos védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelettel összhangban biztosítja az alábbiakat az egyéni túrával kapcsolatban:

-  Egyesületünk a jelenlegi korlátozott helyzet kialakulása kapcsán úgy döntött, hogy támogatva az érdeklődők, túrázni vágyók igényét, a túra eredeti napján mindenki számára ingyenes részvételt biztosít, azaz nincs nevezési díj (az Egyesület tevékenységének önkéntes támogatása a kihelyezett üvegperselyben lehetséges, köszönjük!),

- a Templom belső parkolójánál jelen leszünk a meghirdetett időben, és biztosítunk az egyéni túrázóknak itinert, térképet,

- ez az útvonal és időpont csak egy lehetséges támpont és ajánlás az erdő látogatására, és tájékozódásra, melyet a Pilisi Parkerdő is engedélyez az egyéni sporttevékenységre,  

-  a túra nem vezetett, és nem csoportos szerveződésű, azaz egyénileg történik a sporttevékenység,

-  a túra teljesítésével a mai napon mindenki számára biztosítunk bélyegzést (beszámítható a meghirdetett Kupába), és oklevelet, kitűzőt (egyéb időpontban történő teljesítés is lehetséges a honlapon található szabályok szerint),

-  a túra útvonalán sem bélyegzős, sem kódos ellenőrzőpontok nem lesznek, így szükséges a hátizsákba italt, ételt, édességet bepakolni,

-  a szokásoktól eltérően a beérkező túrázóknak sem ételt, sem italt nem tudunk biztosítani,

-  a változtatás jogát fenntartjuk, így aznap a helyszínről bármikor eltávozhatunk, illetve a helyszínen történő megjelenésünk is elmaradhat (ebben az esetben legkésőbb 2021. 05. 21-én, pénteken 19 óráig információt adunk ki a tturak.hu és a sarokko.hu honlapon a túra kiírásánál),   

- a helyszíni megjelenéssel minden túrázó elfogadja, hogy egyéni túrát teljesít, a helyszínen és a túrán saját felelősségére vesz részt, és az Egyesülettől semmilyen jogcímen nem követelhet kártérítést! 

A  résztvevő egyéni túrázók a megjelenéssel elfogadják az alábbi szabályokat, azaz:

-  a helyszínen a túrázók számára az orrot és szájat eltakaró maszk viselése kötelező. Legyen mindenkinél maszk! A túra mindegyik távján (útvonalán) "az egyéni szabadidős sporttevékenység során nem kell a maszkot viselni"! (a Kormány 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelete a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról)

-  a helyszínen parkoló autónál maximum négy túrázó tartózkodhat (mások távolabb várakozzanak), de lehetőség szerint egy fő képviselje az együtt érkezőket!

-  a helyszínen különösen, de a túra közben is tartsuk meg a 1,5 méteres távolságot, sehol se tömörüljünk!

-  javasoljuk, hogy aki teheti, a közösségi közlekedés eszközeit vegye igénybe

-  kérjük, hogy a gépjárművel érkezők tartsák be a KRESZ szabályait a parkolásnál is!

- aki bármilyen tüneteket észlel magán, vagy nem egészséges, az ne érkezzen a helyszínre!

Köszönjük a szabályok megértését, betartását!

Minden távhoz:

A túra új rajtja a Gazdagréti Szent Angyalok Templom Plébániájának belső autóparkolója. A nagy kapunál megyünk be a parkolóhoz, és ennek a túlsó végénél parkoló autónál leszünk. Az eddig át nem vett 2020-as Budapest Kupák átvehetők itt.

Nevezési díj nincs (az Egyesület önkéntes támogatása a kihelyezett üvegperselyben lehetséges, köszönjük!).

Szintidő nincs, de a résztvevőknek legkésőbb 16 órára be kell érkezniük a Célba!

A túra a Cimbora Kupa és a Félmillió Lépés túrasorozathoz tartozik.


Mindenkit szeretettel várunk!


Térkép: a Budai-hegység turistatérképe.

A Rajt megközelítése:

Tömegközlekedéssel:

A Gazdagréti téri végállomásról a 153-as és a 154-es busszal a Szent Angyalok-templom megállóig, ahol leszállva elérhető plébániánk.

Személygépkocsival:

Parkolás: a Plébánia saját, ingyenes parkolójában, és a Gazdagréti úton, illetve a környező utcákban

 

Kakukkhegy JOKER - 20,5

Útvonal:
Gazdagréti Templom, Plébánia kék Mária piros négyzet Frank-hegyi Turistaház, Kakukk-hegy piros négyzet Budaörsi-hegy sárga körséta, Piktortégla-üregek piros sáv piros kereszt Alsószállás sárga kereszt Felsőszállás sárga sáv Huszonnégyökrös-hegy sárga sáv Felsőszállás sárga sáv Sorrento sárga sáv, sárga kereszt Csillebérc piros négyzet Frank-hegyi Turistaház piros körséta, jelzetlen piros négyzet kék Mária Gazdagréti Templom, Plébánia

 

Rajt:
2021.05.22. 08:00 - 11:00
Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Templom Plébániája

Nevezési díj:
0 HUF

Távolság:
20,9 km

Szintemelkedés:
669 m

Szintidő:
Szintidő nincs, legkésőbb 16:00 órára a túra indulóinak be kell érniük a Célba.

MTSZ pontszám:
41,73

TTT pontszám:
28,94

MSTSZ pontszám:
D25/6,5

Díjazás:
Oklevél + Kitűző

 

Kakukkhegy JOKER - 15,5

 

Útvonal:
Gazdagréti Templom, Plébánia kék Mária piros négyzet Frank-hegyi Turistaház, Kakukk-hegy piros négyzet Budaörsi-hegy sárga körséta, Piktortégla-üregek piros sáv piros kereszt Alsószállás sárga kereszt Felsőszállás sárga sáv Sorrento sárga sáv, sárga kereszt Csillebérc piros négyzet Frank-hegyi Turistaház piros körséta, jelzetlen piros négyzet kék Mária Gazdagréti Templom, Plébánia

 

Rajt:
2021.05.22. 08:00 - 12:00
Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Templom Plébániája

Nevezési díj:
0 HUF

Távolság:
15,72 km

Szintemelkedés:
545 m

Szintidő:
Szintidő nincs, legkésőbb 16:00 órára a túra indulóinak be kell érniük a Célba.

MTSZ pontszám:
31,48

TTT pontszám:
21,90

MSTSZ pontszám:
E19/5

Díjazás:
Oklevél + Kitűző

 

Kakukkhegy JOKER - 9,5

 

 

Útvonal:
Gazdagréti Templom, Plébánia kék Mária piros négyzet Frank-hegyi Turistaház, Kakukk-hegy piros négyzet Budaörsi-hegy sárga körséta, Piktortégla-üregek piros sáv piros kereszt Csillebérc piros négyzet Frank-hegyi Turistaház piros körséta, jelzetlen piros négyzet kék Mária Gazdagréti Templom, Plébánia

 

Rajt:
2021.05.22. 08:00 - 13:00
Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Templom Plébániája

Nevezési díj:
0 HUF

Távolság:
9,6 km

Szintemelkedés:
287 m

Szintidő:
Szintidő nincs, legkésőbb 16:00 órára a túra indulóinak be kell érniük a Célba.

MTSZ pontszám:
17,14

TTT pontszám:
11,91

MSTSZ pontszám:
E10/4

Díjazás:
Oklevél + Kitűző

 

SZÍNES ÚTVONALVÁZLAT
(300 dpi, [PNG], [PDF])


 A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák színes útvonalvázlata - Letöltés (JPG)  A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák színes útvonalvázlata - Letöltés (PDF)
 A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák színes útvonalvázlata

SZÜRKEÁRNYALATOS ÚTVONALVÁZLAT
(300 dpi, [PNG], [PDF])


 A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák szürkeárnyalatos útvonalvázlata - Letöltés (JPG)  A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák szürkeárnyalatos útvonalvázlata - Letöltés (PDF)
 A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák szürkeárnyalatos útvonalvázlata

SZÍNES ÚTVONALMETSZET
(300 dpi, [PNG], [PDF])


 A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák színes útvonalmetszete - Letöltés (JPG)  A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák színes útvonalmetszete - Letöltés (PDF)  A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák színes útvonalmetszete

SZÜRKEÁRNYALATOS ÚTVONALMETSZET
(300 dpi, [PNG],[PDF])


 A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák szürkeárnyalatos útvonalmetszete - Letöltés (JPG)  A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák szürkeárnyalatos útvonalmetszete - Letöltés (PDF)  A Kakukkhegy JOKER teljesítménytúrák szürkeárnyalatos útvonalmetszete

GPS NYOMVONALAK / TRACK-EK
(Az állományokat .gpx kiterjesztéssel kell menteni: jobb gombbal Cél mentése másként)



A Kakukkhegy JOKER 20,5 teljesítménytúra Nyomvonala - Egyben


A Kakukkhegy JOKER 20,5 teljesítménytúra Nyomvonala - Jelzésenként


A Kakukkhegy JOKER 15,5 teljesítménytúra Nyomvonala - Egyben


A Kakukkhegy JOKER 15,5 teljesítménytúra Nyomvonala - Jelzésenként


A Kakukkhegy JOKER 9,5 teljesítménytúra Nyomvonala - Egyben


A Kakukkhegy JOKER 9,5 teljesítménytúra Nyomvonala - Jelzésenként

 

Mindenkit szeretettel várunk!

© Sarokkő Szabadidős, Kulturális és Sportegyesület – 2013.
E-mail: lengvari.tibor@freemail.hu