A Sarokkő Szabadidős, Kulturális és Sportegyesület
hivatalos honlapja

Ez egy játékos, szubjektív, maximálisan optimista felfogású időjárás előrejelzés, mely teljes mértékben nélkülöz mindenféle tudományos megközelítést. Megszületésének oka, hogy számtalanszor bosszankodtam az elmúlt évek során a média által beharangozott várható időjárás miatt, mely végül köszönő viszonyban sem volt a valós időjárással a túráink napján. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem egy könnyű szakma és ezzel a kis rovattal nem is a meteorológusok munkáját szeretném minősíteni,  felülbírálni, egyszerűen csak  segítséget szeretnék adni a lelkes túrázóknak, hogy milyen ruházattal, felszereléssel készüljenek az adott túrára, miként hangolódjanak rá. Igyekszünk minden alkalommal legkésőbb a túra előtti napon közzétenni ezt a felelősségmentes, „játékos” előrejelzést, "időjóslást", melyet fogadjatok szeretettel és kellő humorral….

A teljesítménytúráink általában szombaton, illetve vasárnap (esetenként pénteken, vagy ünnepnap) kerülnek megrendezésre, így az adott héten 1-2 nappal a rendezvény előtt (kivéve, ha az Időjósnak nincs biztos megérzése) jelentkezünk a következő "időjóslás" közreadásával,

azaz most a 09.30., szombat - Libanoni Cédrus 21/12/6 és a 10.01., vasárnap - Rendezők a Rengetegben 33/25/17/11/6 teljesítménytúráink várható időjárásával.

 

09. 25. - Őszi Chanson

Hello Kedves Mindenki!

Újra itt vagyok, visszatértem hosszú szabadságomból. Ahogy nyomon követtem a nyári, nyárvégi hétvégi időjárást, arra a megállapításra jutottam, hogy nagy panaszra nem lehetett okunk. Ez a szerencse továbbra is tart, mert a holnapi idővel is csak jót tudok mondani: szép, napos, kellemes hőmérsékletű idő vár minket. Igazi túrázóidő lesz, érdemes kihasználni, így mindenkit arra buzdítok, hogy nehogy otthon maradjon! Szép hétvégét, I. J. 

 

05. 16. - CARDEA

Szép délutánt kívánok!

Eljött a hétvége, és szerencsére melegedést hozott. Némi esőt is, ami kicsit hátráltathatja a kirándulókat a holnapi program megszervezésében. Nos, azt tudom mondani, hogy nem kell megijedni, holnapra kitisztul az idő, és bátran neki lehet vágni a természet hódolásának. 20 fok körül lesz a hőmérséklet, ugyan felhőkre számíthatunk, és némi szél bosszanthat minket, de nagyrészt kirándulóidőben lesz részünk. Így túrára fel, ne hagyjuk magunkat otthon. I.J.

 

05. 08. TAIPEI  

Üdvözlet minden érdeklődőnek!

Eljött egy újabb hétvége, és abban a szerencsében vagyunk, hogy újra jó időt jósolok. Nagyjából 16 - 18 fok körüli hőmérséklet, száraz idő, nagyrészt felhőmentes napsütés vár minket holnap. Nem hiszem, hogy jobb program lehet a kirándulásnál, mert minden adott lesz. Szerintem ne maradjatok otthon, használjátok ki a lehetőséget a szabadban lenni! I. J.

 

04. 25. - Kakukkhegyi Hullámvasút

Szép napot a Túrázóknak és Mindenkinek!

Ezen a csodálatos napon mi mást mondhatnék, mint köszönetet az Égieknek, hogy hétvégére ilyen időt varázsoltak nekünk. Így fogalmazom meg egyszerűen a holnapi időjárást: felhő - és esőmentes napos idő 16-18 fokkal, szél imitt-amott megmutatja magát, és tiszta, ragyogó nap melegít majd minket. Mindenki túrára fel, hagyjuk magára az unalmas hétköznapi egyhangúságot! I.J.   

 

04. 17.  - KTT

Tiszteletem az érdeklődőknek!

A napokban az időjárás javuló hőmérsékleti tendenciát mutat, és várhatóan a hétvégére is ez mondható el. Ami lényeges, hogy szombaton 12 fok körül lesz a levegő, a szél minimálisan fújdogál majd, felhő imitt-amott felbukkan, de eső egyáltalán nem várható. Ismét szerencsések leszünk egy jó túraidőre, azt javaslom, használjuk ki. I.J. 

 

04. 10. - Lángosozó Léptek

Szép tavaszias napot kívánok mindenkinek!

Eljött végre az időszak, amikor ébred és zöldellésbe kezd a természet, ugyanakkor a hideget, fagyokat hátrahagyjuk. Örömmel tudatom veletek, hogy holnap már 18 fok körüli hőmérséklet várható, és gyönyörű napsütésben lesz részünk. Eső és szél nem hátráltat minket, felhőt sem nagyon látunk majd. Így adott, hogy kirándulással, túrázással töltsük a hétvégét, amihez jó kedvet, jó utat kívánok, I.J.

 

04. 03. - 04. Masni, Pipibaba

A hétvégi időjárás kicsit csalóka lesz: némileg lehűl a levegő, és délelőtt még jobban fel kell öltözni, de aztán napközben 12-15 fok körüli hőmérséklet várható, így remek kirándulóidőben lesz részünk. A szél időnként kellemetlenkedik, aztán gyorsan odébáll. Eső nem várható, ha mégsem bírja visszatartani magát, akkor sem lesz egy könnyű, gyors zápornál több. Így összességében szerencsénk lesz a hétvégén, az időjárás segít minket a kikapcsolódásban. Ti merre tartotok? I.J.

 

03. 21. Duna-menti barangolás és kompozás

Jó napot, jó napot!

Ihletett vagyok, mert gyönyörűen süt a nap, és könnyű dolgom van a holnapi időjárással kapcsolatban: hasonlóan a maihoz, napos, felhős idő várható, 7-8 fokos hőmérséklettel. Szél azért minimálisan esélyes, esőt viszont nem kapunk. Ezért bátran gyertek,várunk benneteket! I.J.

 

 

03. 06. Kis-Kőfej és Sorrento

Szép estét mindenkinek!

Ebben a viharvert időszakban sem szabad, hogy a pesszimista és pánik hangulat ránk ragadjon. Az időjárás is így van ezzel, mert hétvégére jó időt tartogat számunkra. Szombaton nagyrészt napsütésben lesz részünk 6 - 8 fokos hőmérséklettel, csillapodó széllel, így adott a tökéletes kiránduló program. Vár a természet, vár a mozgás, I.J.

 

02. 28. - MOMO

Szép napot mindenkinek!

Újra jelentkezem, és elmondom, hogy mire készüljetek a hétvégi időjárással kapcsolatban. Röviden csak jóra: azaz nagyrészt napos, időnként felhős idő várható, 8-10 fokos hőmérséklettel. Eső elkerül minket, a túraútvonalak nagy része felszáradt. A szél sem fogja bántóan megzavarni a kirándulókat, szóval minden adott egy szép hétvége eltöltésére. I.J.

 

02. 07. - NO-SZ-A

Szép napot kívánok!

A holnapi időjárás kapcsán szeretnék mindenkit megnyugtatni: túrázásra alkalmas idő várható, 5 fok körüli hőmérséklettel. Budapesten a felhős, szürke idő senkit ne riasszon el, és tartós esőtől, nagy sártól sem kell tartani. Nem tudok olyan tényezőről, ami bizonytalanságra adhat okot a holnapi, kinti programtervezéssel kapcsolatban. Így várunk benneteket, túrára fel! I.J.  

 

01. 24. - TRIUMPH

Üdvözlet mindenkinek!

Idén első bejelentkezésem is elérkezett, a holnapi időt szeretném nektek megjósolni. Azzal kezdem, hogy nincs ok aggodalomra, a felhős idő hozhat némi csapadékot, de ez nem lesz számottevő, és időnként a nap is felbukkan felettünk. Enyhe hőmérsékletet hoz a holnap, és a szél sem kellemetlenkedik majd. Optimális lehet egy kis túrázásra, de azért sárra készüljünk. Szép napot, I.J.

 

 

12. 31. - Szilveszter BIT

Jó estét, újra itt!

Már kicsit hiányzott az aktivitás, és az időjóslás átadása, de most eljött az időnk. Változó időjárás volt a napokban, enyhe idővel, és már-már tavaszi érzettel. Azt mondhatom, hogy ez folytatódik, mert holnap is felhős és szürke idő vár minket, azonban eső nem nehezíti az életünket. Nem lesz hideg, olyan 7 celsius fok körüli hőmérséklet mellett túrázhatunk. Így mindenkinek javasolt egy kis szabadtéri mozgás az év utolsó apján, ne hagyjuk ki a napi programból. Egyben szeretnék boldog új évet kívánni mindenkinek, különösen az időjós írásainak lelkes és kiváncsi olvasóinak. Találkozunk jövőre: I. J.

 

12. 06. - HavaZOO

Szép estét!

Örömmel jelentem, hogy holnap egy csodás tavaszi napnak nézünk elébe. Télről nem számolhatok be a várható időjárás alapján, hiszen 12-15 körüli hőmérséklet, napsütés és szélmentes idő jellemzi majd a vasárnapot. Esőről pedig egyáltalán nincs szó. Tehát, ismét minden adott egy szép nap eltöltésére a természetben. Mindenkinek szép estét, holnapra jó túrázást kívánok! I. J.

 

 

11.21. - NO-ARÉNA

Szép napot!

Könnyű a helyzetem, mert jó időről tudok beszámolni a holnapi időjárással kapcsolatban. Esőmentes, kissé felhős, de nagyrészt napos időben lesz részünk, pont alkalmas egy kirándulásra, túrázásra. A 7-10 fok körüli nappali hőmérséklet igényel réteges öltözetet, így készüljetek. Minden jót, üvözlettel: I. J.

 

11. 15. - Ott a Pont!

Jó estét mindenkinek!

A hétvége felhős és szürke időjárást hoz, nagyjából 10 fok körüli hőmérséklettel, viszont szerencsére csapadékot nem kapunk. Ezért kirándulásra alkalmas lesz mindenki számára, aki ki szeretne mozdulni otthonról. Ezekben az időkben még fontosabb a mozgás, és a kikapcsolódás a természetben. Jó egészséget kívánok, vigyázzatok magatokra: I. J.

 

11. 08. - Budai Sarazó

Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit!

Ismét eltelt egy hét, és szerencsére jó időt jelenthetek hétvégére. Vasárnap napsütés és felhős égbolt várható 15 fok körüli csúcshőmérséklettel. Kellemes túraidő van kilátásban, és ezen az sem változtat, hogy sárból nagy valószínűséggel kevesebb várható. Tudom, sokan számítanak a sárban menetelésre, de ez elmarad, és ezért elnézést. Gyertek el, használjuk ki a vasárnapi remek időt. I.J. 

10. 31. - OKLAHOMA

Szép napot kívánok!

A hétvégén jó időre készüljetek, szombaton felhősebb idő eső nélkül, vasárnap tisztább, naposabb időjárás várható 15-18 fok között.        A szél időnként kellemetlenkedik majd, de az erdőben nem érezzük bántónak a tevékenységét. Réteges öltözet a szokásos módon ajánlott, egyébként minden adott egy szép hétvége eltöltésére.Várunk benneteket!  

10. 17. - BUD  

Nagy üdvözlet mindenkinek!

Már tudom a pénteki, és hétvégi időjárást, így nem tartom magamban, ha nem probléma :) Szóval pénteken gyönyörű idő várható, felhő alig lesz az égen, az eső pedig elkerül végre minket. Az éjszaka is nyugodt órákat hoz, a csillagok láthatóan kísérnek majd minket utunkon. A 20 fok körüli nappali hőmérséklet sem kizárt, így szintén biztosított a kellemes túraprogram a vasárnapi emléktúra indulóinak. Használjuk ki a napsütést, és együnk a várva várt hagymás babból :) Jó éjt, I. J.    

 

10. 17. CIMBORA

Szép estét!

Most kell megmondanom a biztosat,hogy mindenki tudjon tervezni holnapra: felhős napnak nézünk elébe, időnként kibukkan a nap, de nagyrészt szürkébe burkolózik a természet. Az eső elkerül minket, de némi szemerkélés előfordulhat (nem mi kérjük). Szerintem vállalható a holnapi túrázás, a megfelelő öltözetre figyeljünk majd. A saját receptű forró teát pedig garantáltan készítjük. Várunk Téged is, üdvözlettel:  I. J.

 

10. 11. Viharbükk

Üdvözlet!

Holnap reggel senki se ijedjen meg a felhős, esőre álló időtől. 8 órára már biztosítják az Égiek a túrázásra alkalmas esőmentes időt, így ne bizonytalankodjatok. Késő délután, vagy este érkezik csapadék, addigra már mindenki otthon lesz. Akkor holnap? Üdv: I. J. 

 

10. 03. Kakukkhegy K.O.

Jó napot Mindenkinek!

Tudom, hogy kicsit furcsa, de ismét jó hírem van számotokra: a holnapi időjárás tökéletesen alkalmas lesz a túrázásra. Gyönyörű napsütés, felhőtlen kék ég, és nyarat idéző hőmérséklet. Szerintem ebből a szempontból minden adott egy jó programhoz, amit biztosítunk nektek a Kakukkhegy K.O. túra ajánlásával. Várunk benneteket, további szép napot, I. J.

 

09.27. Őszi Chanson

Szép jó napot mindenkinek!

A túrázók nagy része már a hétvégi időjárásról gondolkodik, próbálja kitalálni az információk alapján, hogy mire számítson. Én ebben szívesen segítek: vasárnap nagyrészt felhős égboltra, hűvösebb időre készüljünk, és időnként kibukkanhat a nap. Az eső szerencsére békén hagy minket, így bátran vágjunk bele a vasárnapi túrázás megszervezésébe. Baráti üdvözlettel: I.J.

 

09.20. Taipei, Popey

Mai nap még nyári napsütésben úszkáltam a szeretett tóban, ahol időnként megvalósításra alkalmas gondolatok bukkanak fel a fejemben. A hétvégi időjárás képe természetesen megjelent, amit tovább is adok: mindkét napunk a hétvégén túrázásra tökéletes lesz, napsütéses idő várható néhány felhővel társulva, de csak a változatosság kedvéért. A nyári forróság némileg enyhül, így semmi nem fogja zavarni a túrázásunkat, amennyiben ezt választjuk. Éjszaka azért készüljünk melegebb öltözettel. Várunk benneteket ismét, I. J.  

 

09. 13. Kakukkhegy DETTO

Üdvözletem!

Újra itt, és ismét jó időről számolhatok be a vasárnapi időjárással kapcsolatban. Gyönyörű kirándulóidő, kellemes, napsütéses szeptemberi nap vár ránk, nincs miért aggodalmaskodni. Kakukkhegy kéri, hogy aki nem ismeri, az ne maradjon otthon, ne válasszon más programot. Minden adott, így rajtad múlik az élmény begyűjtése. I.J.

 

09. 05 - 06.- Nyárutó és Kakukkhegy JOKER

Szép estét!

Ez a hétvége a miénk! Mindkét nap tökéletes idő lesz a szabadtéri programokhoz, így remélem, hogy velünk töltitek a hétvégét :)         Nem kell tartani semmilyen kellemetlenkedéstől az időjárás részéről. A túrákon ismét együtt lesz a nagyszerű túrázó közösség, aminek részése lehettek, csak rajtatok múlik. Várunk benneteket mindkét nap a szokásos rendezéssel! I.J.

 

08. 29. - Kakukkhegy Éjjel Újratöltve

Üdvözlök Mindenkit!

Jön a hétvége, és holnap továbbra is jó időben lesz részünk. A munkanapot letudjuk, és irány a Szépjuhászné, ahol várunk benneteket három távval is. A délutáni, esti túrához már megfelelően mérséklődik a meleg; felhő, eső kizárt, így bátran nekivághatunk a túrának. Várunk benneteket! I. J. 

 

08. 16. - Tihanyi Koponya

Szép napot kívánok mindenkinek!

A Balaton egy csodálatos hely, én személy szerint mindig szívesen tartózkodom itt. Legyen az a déli, vagy északi oldal, lenyűgöző szépségű a táj, a part, és a sétányokon, kikötőkben zajlik a nappali és éjszakai élet. A vízben úszni, hűsülni kíváló, de egy kis túrázás is szóba jöhet, ha változatossá szeretnénk tenni a programot. Tudom ajánlani a vasárnapi túrát, ami várhatóan napsütéses időben kerül megrendezésre, szórvány zápor csak frissítésképpen adódik. Gyertek el, kihagyhatatlan élmény lesz!

 

08. 09. - K. T. T. 

Szép estét mindenkinek!

Jó hírem van hétvégére, vasárnapra: tökéletes túraidő várható, gyönyörű napsütés, felhő és eső távol lesz tőlünk. Kalap, napszemüveg, naptej jól jöhet, és folyadékkal is legyünk ellátva. Az izzasztó szakaszok szokás szerint nem maradhatnak el, de higgyjétek el, jobb lesz, mint a strandon. Várunk minden érdeklődőt! I.J.

 

 

 

07. 19. - Wekerle - Kiserdő Maraton

Jó estét!

Ismét tekeregnek felettünk a felhők, és előfordulhat némi szitáló eső holnap, de rövid ideig tart majd. A túrázásban senkit sem fog zavarni, ha egyáltalán kapunk belőle. Egyébként minden adott egy kis testmozgásra a megújuló Kiserdőben, azt javaslom, ne hagyjátok ki. Amennyiben bizonytalanok vagytok, akkor bátran hallgassatok rám, én mindenképp "elviszem a balhét" :)

Üdvözlettel: I. J. 

 

 

07. 11. Masni és Masni Éjjel

Üdvözlet Mindenkinek!

Még talán éppen időben vagyok, aki bizonytalankodik a holnapi időjárással kapcsolatban. Nos, készüljünk fel a melegre, mert egész nap hőség vár ránk, csak este lesz enyhülés. Az esőt vároknak rossz hírt kell közölnöm: valamikor vasárnap hajnalban lesz frissítő zápor, és kissé lehül a levegő. Szóval, ne bizonytalankodjatok, gyertek holnap túrázni! Jó éjszakát kíván I. J.

 

07.04. Kakukkhegyi Hullámvasút

Szép estét kívánok!

Mindenkit bíztatok a hétvégi túrákra, az időjárás kegyes lesz ismét hozzánk. Strand helyett bevállalható a szombati, Kakukkhegyi Túrák valamelyike, este, éjszaka is megfelelő hőmérséklet lesz. Egy átvonuló zápor frissítést hozhat, de ebben senki ne bízzon. A hűsítő, frissítő szél viszont megérkezik, én már nagyon várom, csak a derekam ne fájna tőle annyira...Mindenkinek jó túrázást kívánok! I. J. 

 

 

06. 20. PIPIBABA

Szép estét e kései órán!

Elnézést, hogy kicsit késtem a bejelentkezéssel, de ennek az az oka, hogy eléggé fájt a lábam, és a derekam. Bizonytalan és határozatlan voltam az időjóslásban, némileg várnom kellett a megerősítésre. Szóval, ami elmondható a holnapi időjárásról, az a felhős, napos idő váltakozása, talán delután valamennyi csapadék is előfordulhat. A délelőtt és a kora délután viszont remek túraidőt tartogat, ne húzzuk el az időt reggel, induljunk a Pálvölgyi-barlanghoz. Jó túrázást mindenkinek! 

 

06. 14.  P. Z. S.

Szép estét mindenkinek!

A hétvége időjárása kapcsán azzal kezdeném, hogy mindeki készüljön fel mindenre: lesz nagyrészt napsütés, borús idő, időnként megerősödő szél és elképzelhető elvétve rövid zápor. Mindez meleg, fülledt időben, úgyhogy harapjuk majd a levegőt. Azt javaslom, hogy éljük át az időjárás változatosságát, mert összességében nem lesz okunk panaszra: az Égiek kegyesek lesznek hozzánk, és jó hangulatot adnak a túrázáshoz. Várunk benneteket! I. J.

 

06. 07.  ALI a Kéken

Üdv Mindenkinek!

Ismét csak jót mondhatok a vasárnapi időjárásról. Sok-sok napsütésben lesz részünk, minimális felhővel, de eső, zápor nem bánt majd minket. Mondhatom, jó meleg lesz, így készüljünk vízzel a kulacsban. Minden adott lesz egy jó túrázáshoz! Szép vasárnapot kívánok Nektek! :) I. J.  

 

05. 30.   Légből kapott túra 

Üdv az Érdeklődöknek! 

A heti időjárás nagyon változatosan alakult, és ez holnap sem lesz másként. A jó hír, hogy több napsütés, és esőmentes nap vár minket, ami ideális a túrázáshoz. A felhők ismét rakoncátlankodnak az égen, de nekünk nincs ok a félelemre, bátran vágjunk neki valamelyik távnak. A gyermekek se maradjanak otthon, rájuk meglepetések várnak:)  Mindenkinek szép napot, holnapra jó túrázást! I.J.

05. 23. Duna-menti barangolás és kompozás

Üdvözlet Mindenkinek!

Szerencsés vagyok, mert az első bejelentkezésem alkalmával a szombati időjárás előrejelzése egyértelmű: a hét legmelegebb napja lesz, szép napsütéssel. Reggel még kicsit hűvösebb időre ébredünk, de senki ne ijedjen meg, ha felhőt lát, bátran kelljünk útra, mert egész nap viccel velünk majd a felhő csapat. Azonban a Duna-parton kisimul minden. Adjuk át magunkat a lágy szélnek (éppen csak érzékeljük), és sétáljunk minden gond nélkül a jó időben. Eső és probléma nem érhet el bennünket. Jó túrázást, kellemes kikapcsolódást! I.J.  

 

© Sarokkő Szabadidős, Kulturális és Sportegyesület – 2013.
E-mail: lengvari.tibor@freemail.hu